Picit nehéz belekezdeni…
Komolyan mondom, a fogyókúrát könnyebb volt elkezdeni, mint megírni, hogy hogyan is alakult így az életem. Kollár Gabriella vagyok, és kamaszkorom óta lettek súlyproblémáim. Azok közé tartoztam, akik a nyári szünetben híztak. Az oka bitang egyszerű: még annyit sem mozogtam, mint iskola időben. Pedig gyereknek még hiperaktív voltam, bútorokon mászkáltam, szaladgáltam egész nap. De később valahogy mintha elfogyott volna ez az energia, belustultam. Minden évben híztam picit, 14 évesen már 68 kilósan ballagtam, olyan erős alkatú lány voltam, semmiképp sem kövér. [bevezeto_vege]Olyan egyenletesen szedtem magamra minden dekát, hogy szinte észre se vettük és hát persze természetes volt, hogy egy fejlődésben lévő szervezet gyarapszik. Mindig „még pont jó” voltam, ha híztam két kilót, még éppen beleférek a határba. A gimnáziumot, olyan 74 kiló körül csináltam végig… aztán jöttek a nagyobb kilengések. Fogamzásgátló, plusz 15 kiló, gyógyszerváltás, mínusz 20, aztán szépen lassan megint kúsztak vissza, éves pici adagokban, csak semmi feltűnés kérem. Aztán jött valami új, valami más… újból elkezdtem olyan méreteket ölteni, ami már nem a megszokott kilengés volt… nekiálltam diétázni, sportolni, de semmi nem történt, sőt híztam tovább. Allergiás lettem, egész évben, allergia teszt, hivatalosan is kb mindenre allergiás lettem. Gyógyszert rá egész évben, híztam tovább. Gondoltam, hátha a fogamzásgátló megint, először leváltottam, attól még többet híztam, elkezdtem vizesedni, már mentek szét az erek a lábamban… 90 kilót karcoltam, és már fájt mindenem, dagadt mindenem, és nem tudtam mit tenni. Kétségbe estem, sírtam, majd elfogadtam, megjártam minden utat. Abbahagytam minden gyógyszert, és vártam mi lesz. Végre nem híztam tovább. Legalább megállt. De megállt bennem a rendszer is. Nem volt menstruációm, elmentem nyirokmasszázsra, elmentem endokrinológushoz, nőgyógyászhoz, vérvételre küldtek, ultrahangra, mígnem rám olvasták az ítéletet: PCOS. Policisztás petefészek szindróma. Ezért nem jön meg, saját hormontermelésem kb nulla, nehezen fogok teherbe esni, talán nem is sikerül és igen, ezzel bizony keményen együtt jár a hízás, plusz minden, ami egy év ciklusmentes idő alatt kialakult: a hormonhiány miatt, szőrös lettem, pattanásos és olyan hasam lett, mint soha. Világ életemben egyenletesen híztam, de azért mindig inkább körte típus voltam. És itt álltam 90 kilósan, kövérebben, mint valaha, fájt minden izületem, gerincem. És nem használt nagyon semmi. Így a diagnózissal, kaptam gyógyszert rá, és speciális diétát kellett volna tartanom, amit azért bevallom, annyira nem sikerült. Ez cukorbeteg diéta lett volna, lévén a PCO erősen összefügg az inzulinszabályozással. Nekem is inzulinrezisztenciám lett, ami az első lépcső a cukorbetegség felé. Hogy mi okoz, mit? A kövérség a PCO-t, vagy fordítva? Máig nem letisztázott orvosi körökben.
És a tények, ami eddig kimaradt. Az utolsó egy évem nagyon stresszesen telt, magánéleti problémáim voltak, amiből nem láttam a kiutat, őröltem magam, a tehetetlenség nyomasztó érzése addig erősödött míg egy nap egy kisebb idegösszeomlás keretében úgy döntöttem elég, véget vetek az önmagam kínzásának és kitépem magam abból a környezetből, ami ideáig jutatott. Elköltöztem akkori páromtól (a problémák java nem vele volt, inkább a környezetünkkel, de tény, hogy a kapcsolatunk sem működött már úgy, ahogy annak kellett volna) Aztán jött új szerelem, és láss csodát megjött egy év után az első spontán menstruációm. Nőgyógyásszal konzultálva, az egyik legerősebb fogamzásgátló mellett döntöttünk, hogy a hormonjaimat mihamarabb helyre állítsuk. Féltem, mert hát tudjuk, attól hízni lehet. Nőgyógyászom lazán közölte: csak attól hízok, amit megeszek. Ó hát igen.
De bíztam benne, elkezdtem szedni. Megnyugtatott, hogy fél év alatt, mindenem helyre fog állni, szőrök kihullanak, pattanások elmúlnak és ha figyelek, fogyni is fogok tudni.
Na, hát a vadiúj párkapcsolatom, pár hónap alatt vergődéssé fajult, kínlódtunk augusztusig mígnem ott is kimondtuk, hogy köszönöm elég volt. És itt indultam meg én, illetve kilóim a lejtőn, na nem ám maguktól vagy a szomorúság miatt. Kedves expárom ugyanis kapcsolatunk alatt, nem kevéssé hangoztatta, hogy ő bizony a kifejezetten vékony lányokat szereti. Minek utána nem is értettem miért jött össze velem, hiszen súlyom és alakom egy nem titkolható dolog volt. Méretes hátsómat igencsak nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni. A szakítás után úgy éreztem szeretem én azt a fiút annyira, hogy megmutassam neki, csak azért is, hogy tudok én olyan vékony lenni, hogy tetszek neki. És augusztus 29-én mérlegre álltam hosszú idő után. Ekkor 85 kilót mutatott a mérleg. Januárban még 90-et. Fogtam a fényképezőmet és lefényképeztem magam, elölről, hátulról és oldalról is. A képeket feltöltöttem a számítógépemre és leültem szembesülni önmagammal Mint még soha. És sokkot kaptam. Én magamról úgy gondoltam, hogy jó-jó, husi vagyok, de nem kövér… nem gusztustalan… pedig dehogynem. Borzalmas, számomra teljesen idegen látvány fogadott… és mindent megértettem, hogy ez így nem mehet tovább. Nemcsak neki, másnak sem fogok így kelleni, és nem is kell elfogadnom magam, hiszen nem érzem jól magam én se. Bő ruhákba járok, takargatom a hasam, ha leülök… nem tudok futni a busz után és fehérneműben is szörnyen festek. Teljesen egyértelmű volt, hogy most le fogok fogyni. Nem volt kilóbeli cél, nem adtam határidőt magamnak. Egy cél volt: elmenni a legvégéig, addig fogyni, amíg olyat nem látok a képeken, amivel maximálisan elégedett vagyok. Megnézni hol vannak tényleg a saját határaim. Kiforgatom a világot a sarkaiból. Első körben súlyomból és lustaságomból (amit én időhiánynak hívtam) nem akartam sportolni, csak az étkezési dolgaimat változtattam meg. Az első hónapok programja a saját szétválasztó programom volt, ami valamilyen szinten a 90 naposra épül, de mégis rám szabott, más. Első nap, gyümölcslé nap volt. Mivel nem nagyon szeretem a gyümölcsöket, evidens volt, hogy olyannal nem lehetek sikeres, amit nem szeretek. Viszont a rostos magas gyümölcstartalmú levek jó ötletnek tűntek. Telít, rostos, van benne energia, viszont mégiscsak folyadék. Napi két liter és szénsavmentes ásványvíz még másfél liter (többet nem bírtam). Második nap fehérje nap: sonka, tojás, sajt, túró… szalonnás tojás – simán, csak max 2 tojásból, kenyér nélkül. A harmadik nap leves nap volt. 4 tányér leves egy nap, bármilyen ami jólesik… jó kis házi levesek… csirkeragu, burgonya, húsleves, babgulyás, ami jól esik. És a negyedik a szénhidrát nap – aminek csak annyi a lényege, hogy bármilyen szénhidrát-kivéve pékáruk. Tehát csokoládé, pudingok, túró rudi, bármi, akár palacsinta. De kenyérfélék, és konkrétan pékárukat nem ettem. Nagyon hatékony diéta, gyorsan pörgeti le a kilókat. Mindemellett fontos a mennyiségekre is odafigyelni. Alapgondolat: nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Nem kell jóllakni, nem kell enni megszokásból. Október 6-ára már 76 kiló voltam. Fontosnak tartottam és elfogadtam, hogy szakaszosan fogok fogyni. Minden nagyobb fogyás után „megpihenek” Hozzászoktatom a szervezetemet az adott kalóriamennyiséghez, kicsit feltöltök, ezekben az időkben csak a súly tartása volt a cél. Ilyenkor azért belefért pékáru, néha egy kis pizza vagy sajtburger – a lényeg az volt, hogy annyit egyek, hogy ne hízzak. És amikor újra úgy éreztem, hogy ez a súly már könnyen, lazán megvan, akkor jöhetett mindig egy-egy újabb szigorítás. A továbbiakban nem a szétválasztó étrendet folytattam, hanem vegyítettem a napokat és lényegében mindent, amit össze tudtam szedni a különböző diétákból azt igyekeztem betartani. Figyeltem a kalóriákat, a szénhidrátokat, hogy minél többször minél kevesebbet egyek. A megfelelő folyadékpótlásra, hogy este mikor ehetek utoljára. Nekem alapelvem és a mai napig tartom a minden napos mérlegelést – elárulom miért. Kontroll. A lehető legpontosabb. Nem azért, mert napi fogyást vártam, hanem azért, mert az ember így megismeri a testét, annak reakcióit. Jó dolog naplót vezetni, mikor mit eszek, iszok és ezek milyen változást hoznak. Az ember csak így látja át, mi hoz eredményt, mikor állt meg a súlya, mennyi vizet tart vissza a melegben vagy éppen menstruáció alatt. És utána ezek alapján sokkal célzottabban láthatja neki mi használ, mi az ami semmit nem ér és így tovább. És ha kicsit leadott súlyunk örömében „lazítanánk” és elkezdünk hízni, az első kilónál el lehet kapni a folyamatot. Márciusra jutottam el oda, hogy végre átléptem egy nagyobb küszöböt. A hatvanasok táborába léptem. Március 16-án, 69 kilót mértem. Itt jutottam el arra a pontra, amikor fejben már tudtam, hogy nem lesz elég már csak az étkezésen tovább javítani, igenis el kell kezdenem mozogni. Nagyon nagy gondom volt, hogy egyetlen sportot bírtam eddig és az az úszás volt. Minden másra teljesen alkalmatlan voltam. Futni nem tudtam, utáltam mindig is. Táncokhoz nem volt ritmusérzékem, aerobikot és mindent utáltam, mert hiába próbáltam egyikben sem éreztem jól magam. Én személy szerint. Az úszás tényleg túl sok időt vesz el a napomból, főleg a hidegebb időkben. A fejem régóta kokettált a spinning gondolatával. Bár mindenki lebeszélt róla – tudták milyen egy lusta nihill vagyok. És engem is rettentett a gondolat, hogy valami izzasztó, nehéz, brutális sportot válasszak magamnak. Aztán csak izgatta a fejem, elkezdtem neten keresgélni, hol, mikor vannak edzések, mennyibe kerül, hogy tudom megoldani. Első alkalom ingyenes… hm…5 percre a lakásomtól…hm…olcsó a bérlet is… az egyik edző lányt ismerem is…hm… ingyen van, egye fene, max beledöglök, azt nem jövök többet. Bejelentkeztem, hajnali órára – 6.30-kor nem dolgozom. Tökéletes. Időmbe belefér. Zsuzsi volt az első órám. Nagyon kedves és aranyos volt, csak amennyit bírok, tényleg csak óvatosan, mert így is úgy is fájni fog. Érdekes volt, és tetszett. Jó zenék, ismeretlen feladatok. Valami új… Ja, nem könnyű, de azért annyira nem is szörnyű, mint mondták – persze mert én szót fogadtam, „csak módjával” követtem a feladatokat, de végigtekertem az első órám. Aztán persze remegve kúsztam haza, karból húztam fel magam a korláton a negyedikre. De élveztem. Éreztem, hogy élek. Ott eldőlt, én ezt szeretni fogom. Lelkesen elkezdtem járni. Örültem, hogy végre van egy sport, amit szeretek csinálni, alig várom, hogy mehessek. Sosem hittem, hogy van ilyen. Most már kétség sem fért hozzá, hogy sínen vagyok, minden alakul, végre sportolok is. Sport mellé ittam L-carnitint, és élveztem, tényleg nőtt az energiám és végre kezdett tetszeni, amit a tükörben láttam. És eltelt azóta még három hónap és most itt vagyok, 62 kilósan, soha nem voltam ilyen vékony, arányaimban. M-es ruhákat hordok, világ életemben a „legnagyobbat” kellett kérnem… Most meg 28-as a farmerom… 11 évesen 27-es farmert hordtam. És hihetetlen jó érzés, és furcsa, de nagyon nehéz megszokni, hogy az a lány, a kirakatok üvegében, aki tök jól néz ki – az én vagyok. Fura élmény, kimenni a próbafülkéből azzal: hogy „nagy lett”. Mindig reggel megnézem magam a tükörben, hogy tényleg lefogytam? Nem álmodom? Nem híztam vissza az éjjel? A fejem még nem fogadta el ezt az állapotot, és a következő nehéz lépcső, mert fejben is el kell fogadnom magam. Úgy érzem most már a célegyenesben vagyok a mozgás az életem része, pont úgy, mint az evés, alvás, közlekedés, fürdés, vagy a munka. Semmivel sem kevesebb, mert már hiányozna – heti háromszor járok, és tényleg örülök, mert tudom, hogy így már könnyebb dolgom lesz, hogy tartani tudjam a súlyom. Célom még mindig az, hogy a lehető legjobb látványt nyújtsa a tükröm, amikor belenézek. És ha ehhez fogyni kell, akkor még fogyok, ha tartani kell, tartom. De sosem adom fel. Mindenkinek, aki fogyni szeretne. Agyban kell elfogadni első lépésben mindent. Nem lázadni, hogy ez egy kényszer, mert le „kell” fogynom. Le „akarok” fogyni és le is fogyok. Ne kényszeríts magadra olyan ételeket vagy mozgást, amit nem szeretsz, nem élvezel. Találd meg a saját utad, nekem is volt, mindenkinek van. Én nem tömtem magam salátákkal, gyümölcsökkel, vagy joghurttal – mert nem szeretem őket. Csak azt ettem meg ugyanúgy, amit szerettem. Csak egyszerűen, az evés már nem olyan központi kérdés az életemben. Ugyanúgy szeretek jókat enni, élvezem a jó ízeket. De én például teljesen beleszerelmesedtem a grillezett zöldségekbe… cukkini, hagyma, répa, padlizsán, paprika, paradicsom – mind, mind isteni grillezve. Fogadd el, hogy az egyetlen csoda Te magad vagy – az akaraterőd. Minden bogyó, kapszula maximum segítség, plusz lehet, de csak azoktól nem lehet lefogyni. Én is szedtem étvágycsökkentőt, karnitint, vitaminokat, kenem a bőrömet feszesítő krémekkel. De a sor első három tagja, ami nélkül nem fogsz eredményt elérni: akaraterő (kitartás), étkezés, sport – és minden más csak ezek után. És hidd el, hogy sikerül, ne is hidd. Tudd! Senki nem született arra, hogy saját magát vastag zsírrétegek mögé rejtse. Senki nem született arra, hogy betegségekkel, saját szerveit túlterhelve éljen. Ja, mert erős csontozatod van? Tényleg? Nekem is. De az nem 30, 40 kiló pluszt jelent! Neked nem is állna jól, ha lefogynál? Nekem is mindenki ezt mondta. Dehogynem. Ha a túlsúlyod bármiben is gátol – öltözködés, mozgás, ismerkedés… akkor már nem kell elfogadnod. Mert az nem Te vagy. Ahogy nem is én voltam. De saját korlátaim rabja voltam, és most végre szabad vagyok. Szabadulj meg saját korlátaidtól Te is. Egy dolgot kell feladnod. A kételkedést önmagadban.
