Az én történetem. 40 kilótól szabadultam meg.

 

45 éves vagyok, és megpróbáltam újra kezdeni a sportot a túlsúlyommal.

Mindig is kötődött az életemhez a sport. Atlétikáztam, úsztam versenyszerűen, futottam, karatéztam. 23 éves koromtól kicsit kevesebbet foglalkoztam a sporttal. Aztán el kezdtem hízni, és a mozgások is elmaradtak. Majd elértem a közel 120 kiólót. 2014-ben eldöntöttem, ez így nem mehet tovább. A véreredményeim is rosszak lettek, magas cukor (koleszterin),  Magas vérnyomás, nem bírtam szinte semmi terhelést, azonnal fulladtam, izzadtam ..stb..

El kezdtem újra sportolni. 2014.szeptemberében újra futócipőt húztam. Viszont jöttek a problémák. Hiányos bemelegítések, és a sportok után a nyújtások is mindig elmaradtak. Kényszernek tűnt a sport, az a cél volt előttem, hogy kell fogyni, mindenképpen. Egyedül sportoltam, nem volt senki aki irányítson, segítsen. Achillesín gyulladás lett a vége, mely nem múlt el, sőt​ egyre inkább kínlódtam vele, majd eljutottam addig, hogy el kezdtem sántítani, még egy lábujjhegyre állás sem ment, annyira fájt. Csak kerékpározni tudtam, de minden egyes alkalommal fájt. Majd abba is hagytam a sportot.

 

  

2015.július 18. A balesetem napja. Leszakadt az egész Achilles ín állományom a jobb sarokcsontomról Balatonon egy vízből való kiugrás következtében. Hatalmas roppanást éreztem, olyan volt, mintha egy rúddal a sarkamat ütötték volna meg egy beszorított satuban. A traumatológián kb. 2.5 órás teljes Achilles ín rekonstrukciós műtét után, 2-2 drótvarrattal a jobb sarokcsontomban azon gondolkodtam fogok e valaha is normálisan járni, esetleg sportolni. 3 hónapig nem állhattam a lábamra, a gipszet 3 hét után felváltotta egy speciális lábszár- boka-lábfej rögzítő, melyen 2 hetente állítottak, és próbálták nyújtani, feszíteni a lábfejemet benne. Csak gyógytornán vehettem ki a rögzítőből a lábam, illetve amikor pihentettem otthon. A rögzítővel nehezen, de lehetett járni, mankó segítségével.  12 héten keresztül, heti 3x2 órában gyógytornára “jártam”. Csak gyógytornán állhattam a lábamra, és csinálhattam a gyakorlatokat, amik a vége felé már elég jól mentek, és a guggolást is kapaszkodással meg tudtam csinálni, illetve segítséggel minden gyakorlatot amit állva kellett végezni. Majd 3 hónap után megtehettem az első lépéseket mankóval, rögzítő nélkül. A speciális ( MediWalker ) rögzítő végleges lekerülését követően semmi izomerő szinte nem volt a lábszáramban, vádlimba. Ekkor határoztam el, nem adom fel, és sportolni fogok. Ha eddig el tudtam jutni, akkor képes leszek rá, hogy erősödjek is. Gyógytornán megtanultam bemelegíteni, már tudtam. hogy máshogy nem lehet, csak okosan, és fokozatosan. Na de hogyan kell? Mit tegyek? Nem vagyok már 20éves, hogy csak úgy el kezdjek futni, bringázni. És ez volt a baj 2014-ben is, úgy kezdtem neki akkor, hogy gondoltam a szervezet emlékszik a sportos múltra.

 

 

2016-ban feleségem már a Fittbike SE SpinRacing óráira járt, és láttam rajta, hogy nagyon kedveli ezt a sportot, erősödik, és az állóképessége is fejlődik. Én meg a mozgáshiány miatt megint csak hízok. Arra gondoltam segítség nélkül nem fog menni semmiféle fogyás, sport, és aktív biztonságos mozgás. Ekkor kértem a segítséget, és mentem le a Fittbike spinning órára. Nagyon furcsán éreztem magam első alkalommal, olyan más világnak tűnt. Mintha beléptem volna egy másik, jobb dimenzióba. Más közeg, nem a megszokott hétköznap. Előtte beszéltem az edzővel, a Fittbike SE elnökével, Dinya Illéssel, akinek elmeséltem a történetem. Első alkalomtól kezdve éreztem rajta a segítőkészséget, figyelmet. Rögtön azt tanácsolta, hogy kezdjek el SpinRacing órákra járni. 2016.május végén vasárnapi napon mentem le Vezér Bogi edzésére, aki nagyon segítőkészen mindent elmondott, megmutatta, hogy működik a Spinning bringa. Természetesen mindent fokozatosan kellett csinálnom. Majd a végén megkérdezte, hogy éreztem magam, nem volt e fájdalmam az edzés alatt. Minden rendben van e. Megszerettem ezt a sportot az első alkalommal. Igazi jó csapat, és társaság. Itt  nem azt figyelik az emberek ki mennyit bír, vagy épp, hogy néz ki, ide edzésre jár mindenki. Vidámság van, és csapatmunka. Fokozatosan azt éreztem Dinyus teljesen a szárnyai alá vett, és kapom tőle a tanácsokat, figyelmet. Bármi tanácsot kértem tőle, vagy épp fájdalmam volt a műtét miatt, mindig készségesen segített, és a fokozatosságra törekedett, nehogy lesérüljek. Igy átgondolva, bizony nem volt könnyű dolga velem szerintem. De ö a több éves tapasztalatával mindig tudta mit, mikor, hogyan kell csináljak ahhoz, hogy fejlődjek, erősödjek. 2016 szeptemberében elhatároztam megpróbálok futni újra.

 

A 4 hónap Spinning megerősített, Dinyus tanácsai, a figyelme rám, és az irányított munka, edzések meghozták az erős vádlikat, az állóképességem fejlődött, erősödtem. El kezdtem figyelni a súlyomat. Kitűztem a célt. Le fogok fogyni, és el fogom érni a 95 kilót. Mérleg 135 kilót mutatott, majd  életmód váltás, edzések, SpinRacing, kerékpár, futás, úszás. Természetesen, csakis segítséggel! ! Szépen látszott is a változás. rengeteget foglakozott velem, kaptam a motivációkat tőle is és a Fittbike csapattársaimtól is. Ugyanis közben sportegyesületi tag is lettem. Mára elértem, közel 1 év alatt a kitartó munka, és a rengeteg edzés eredménye a 94 kiló. Szuper jó érzés. Minden sokkal könnyebb, vérnyomásom, pulzusom, és a vér eredményem is jó. Kevésbé vagyok fáradt.

 

Eredményeim, azaz miért érdemes életmódot változtatni?

2016 novembertől a mai napig 1-2  kilométer futás mára 21 kilométerre fejlődött, azaz félmaratonig. Sok futóversenyen vettem részt, és fejlődök benne.

Kerékpáron 100 kilométert tudok teljesíteni. 2014-ben ez 10 kilométer volt.

Körbe úsztam az orfűi tavat, 4200 méter, 1óra 24 perc alatt.

Tritalonozok. Igaz, még csak rövidebb távokat teljesítettem, de tele vagyok tervekkel, így jövőre jönnek a hosszabb távok is. És majd évek múlva a nagyatádi eXtrememan. De ez még csak egy álom. Fantasztikus hangulatokban zajlanak a versenyek, rendezvények.

Rengeteg sok jó és új barátom, ismerősöm lett, akikkel nem csak a sport köt össze már, hanem nagyon jó közös programokat is szervez a Fittbike. Ilyen pl. családi kirándulások, túrák. Halloween tekerés, Mikulás tekerés, 4órás Spinning maraton, Szilveszteri buli, jó hangulat. Ha le írhatnám egy szóval akkor mint egy nagy család. Köszönöm Dinya Illés, hogy mindenben kiállsz mellettem, és irányítod az utamat segítesz a sportban, és köszönhetem neked ezt a teljes életmód változást. És köszönöm feleségemnek is, hogy támogatott mindenben!

Ez az én történetem. Amit tudok üzenni mindenkinek, az én üzenetem :

 

„Ha nincs elég motivációd ahhoz, hogy elkezdj valamit, akkor legyen elég kitartásod ahhoz, hogy véghez vidd azt amit szeretnél. Mert annál nagyobb dicsőség nincs amikor elérd azt a célt amit kitűztél. Ha nekem sikerült, akkor sikerülhet mindenkinek!!!”

(Balyalya Imre)