Kedves Jubileumi Tekerők!   

Közeledik az idő a nagy spinning szenzációhoz, ezért szeretnénk néhány technikai információt megosztani veletek.

Kezdés: 2017.11.11. 16-20-ig. Zsolnay Negyed E78-as teremben.

Kérjük próbáljatok meg időben érkezni, kb. 1 órával a rendezvény előtt, hogy mindenre legyen idő.

PARKOLÁS: A legközelebbi parkoló a Majorossy utca felől van, ez azonban nem annyira nagy, ha itt már nem találtok helyet a Zsolnay Negyed nagy parkolójában biztosan lesz.

REGISZTRÁCIÓ: A trikókat a helyszínen tudjátok átvenni 15:00-tól, az első órában lehetőleg mindenki abban tekerjen.

HELYFOGLALÁS: A termet 3 részre bontjuk, a nevezési sorrend függvényében a szektorokon kinnt lesz a névlista és azon belül érkezési sorrendben foglalhattok bringát. A párosok a terem szélén helyezkednek el. Az első sor  a szereplőknek és a VIP vendégeknek lesz fent tartva

CIPŐ: Fontos, hogy akik spd cipőben tekernek, készüljenek azért sima sportcipővel is, ha esetleg valami gond lesz a kerékpáros cipővel, legyen váltás . Sok bringát úgy fogunk bérelni, ezért nem tudjuk előre, hogy mindegyiken lesz-e spd csatlakozás. (ezért is fontos, hogy időben érkezzetek, hogy tudjunk cserélgetni, beállítani megfelelően a bringákat.

RUHA: A helyszínen külön öltöző nincs kialakítva, célszerű már sportcuccban érkezni.

A mosdó, WC tágas nagy, kisebb öltözködést, pólócserét ott meg lehet oldani. Zuhanyzási lehetőség a végén nincs, mosakodni lehet a mosdóban.

Érdemes 2-3 váltópólóval készülni ha esetleg nagyon kiizzadnál az órákon.

RUHATÁR működik a Zsolnay Negyedben központilag, ha nagyobb kabátot, táskát szeretnél betenni 100 FT/ ruha áron igénybe vehető.

FRISSÍTŐK: A Zsolnay Negyed szabályzata szerint mi nem oszthatunk ételt/italt, csak a helyi büfét lehet használni. Saját magatoknak természetesen gondoskodhattok vízről, izotóniás italról. Érdemes hoznotok magatoknak 4 órára ételt is, müzliszeletet, banánt, kekszet, esetleg aki bírja szendvicset javaslunk.

Szőlőcukorral azért készülünk mi is J

4 ÓRA: Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy tényleg egy örömtekerés legyen és a sportteljesítményen túl hatalmas élmény legyen számotokra. Figyeljetek rá, hogy beosszátok az erőtöket, nem kell megszakadni. A futások alatt tetszőlegesen bármikor leülhettek és a sprinteknél is mindenki a jóleső tempót válassza magának. Ennek a programnak a célja, hogy egy fantasztikus jubileumi ünnep legyen.

A zenekari közös tekerés végén egy rövid szünetet tartunk, amíg eltoljuk a bringákat, izzadt ruhákat lecseréljük és jöhet az éjfélig tartó mulatság.

Különösebb nagy öltözködést ne tervezzetek, a buliba is sportos megjelenés a „dress code” J, farmer vagy szabadidő és póló.

Ha kérdésed van , bátran írj 🙂

Mindenkinek jó felkészülést, szombaton találkozunk J

FITTBIKE csapat